#Kriza Ákos



Miskolc megmenti a Minnát
 

Miskolc megmenti a Minnát

Miskolc vezetése úgy döntött, hogy gazdasági koncepciót dolgoz ki a felszámolással fenyegetett városi tejipari cég, a Minna megmentésére, a társaság önkormányzati tulajdonba vételére – jelentette be Kriza Ákos (Fidesz-KDNP), a város polgármestere sajtótájékoztatón szerdán.

MTI MTI

Felújítják a diósgyőri várat
 

Felújítják a diósgyőri várat

Megkezdődhet a diósgyőri vár felújítása, miután a Közbeszerzési Döntőbizottság elutasította a Laki Épületszobrász Zrt. által benyújtott jogorvoslati kérelmet a "Diósgyőri vár - Belső vár rekonstrukciója" közbeszerzési eljárása ügyében, és a határozat ellen fellebbezésnek, újrafelvételi eljárásnak nincs helye - tájékoztatta a miskolci polgármesteri hivatal az MTI-t szerdán.

MTI MTI


TGM: Óva intjük Kanadát
 

TGM: Óva intjük Kanadát

A hírlapi mocsok kormányzati és kormánypárti védelme, a magyarországi cigányság gyilkos állatnak nyilvánítása mintegy félhivatalosan: mindez azt az ellenzéki sajtóretorikát igazolja, amelyet én keményen bíráltam.

Tamás Gáspár Miklós Tamás Gáspár Miklós

Milliókkal a zsebükben tértek haza Kanadából a szétlopott házba
 

Milliókkal a zsebükben tértek haza Kanadából a szétlopott házba

Akár milliós nagyságrendű pénzt is összeszedhetett a kanadai szociális ellátásokból, alkalmi munkákból egy-egy kitelepülni próbáló család - mesélik Sajószentpéteren az érintettek, akik közül egyre többen települtek haza. Az itthon hagyott házakat azonban több esetben is teljesen szétlopták. Miskolcon felháborodást keltett a kanadai kormány kampánya, a helyi ellenzék szerint azonban a város vezetése mindeddig homokba dugta a fejét.

Kovács István, Miskolc Kovács István, Miskolc

Ilyen plakátokkal ijesztené el Kanada a romákat
 

Ilyen plakátokkal ijesztené el Kanada a romákat

Gyakoribb hatósági ellenőrzésekkel számolhatnak azok a Kanadából Miskolcra hazatoloncolt romák, akik az önkormányzathoz fordulnak segítségért, a gyerekeket pedig a gyámügy veheti gondozásba – mondta a város polgármestere. A kanadai kormány egy hónapos „lebeszélő kampányt” indít a városban, ami felháborodást keltett. A hvg.hu megmutatja, mi szerepel a plakátokon, amelyekkel megpróbálják otthon marasztalni a romákat.

Kovács István, Miskolc Kovács István, Miskolc

MSZP: egyre több erdélyi kap vezető pozíciót Miskolcon
 

MSZP: egyre több erdélyi kap vezető pozíciót Miskolcon

Egyre nagyobb számban kapnak vezetői posztot Erdélyből áttelepült magyarok Miskolcon, ez tény, és ez nem emberek listázása - reagált Földesi Norbert, az MSZP miskolci önkormányzati frakcióvezetője Kriza Ákos (Fidesz-KDNP) polgármester szerdai sajtótájékoztatóján elhangzottakra.

MTI MTI